2011. június 5., vasárnap

Újra a szügyi tónál

Szerettem volna készíteni néhány makrót, ezért úgy gondoltam, újra elmegyek a szügyi tóhoz. Mivel a rovarok reggel még elég álmosan mozognak, így a hideg hajnalok a legalkalmasabbak a makrózásra. Hát, hideg hajnal nem volt (18 fok), de azért csak hidegebb van, mint napközben.
Már fél ötkor kiértem, nem is gondoltam, hogy ilyen világos van már ekkorra.
Elindultam és mindjárt a tó elején felvertem több száz madarat, sajnos nem tudom mik voltak, ha valaki tudja, írja meg.


Amin meglepődtem, hogy utam elején egyáltalán nem láttam szitakötőket, pedig a nedves környezet, a nádas miatt számítottam rájuk. Pókból bezzeg ezrével voltak az út menti bokrokon. Végül azért találtam fotózni valót:


kék légivadász
A tó felszínét ellepte a vidrakeserűfű:




A tó melletti úton bekanyarodtam a fenyvesbe egy kicsit körülnézni, gondoltam a tó felső végénél visszakanyarodok és megkerülöm a tavat. Az út mellett láttam az első keresztest ebben az évben és egy acsa is szépen pózolt nekem.



Megkerültem a tavat és visszamentem a kocsihoz. Útközben találkoztam néhány kacsával, egész családokkal is.




Körülbelül három órás sétát tettem a tó körül, csináltam néhány jó képet, nem volt rossz gondolat újra eljönni.