Vadaspark, Nógrád

Vasárnap, a 3:50 perces ébredést követően, a megbeszélt időpont előtt néhány perccel érkeztem a Vadasparkhoz, ami Nógrád előtt található (a településre érkezés előtt kell jobbra, a parkot  jelölő fatáblánál befordulni).

Villányi Péterrel, a tulajdonossal történt rövid egyeztetést követően (a teljes terület ez enyém  a megegyezett időtartamra), beléptem a 110 hektáros területre, ahol várhatóan több száz vad (gím, dám, muflon és vaddisznó) és több száz kép elkészítése várt rám. Néhány nappal ezelőtt láttam néhány képet az interneten, ahol éppen etették a vadasparki állatokat, ettől kissé megriadtam, mert olyan fotózás, ahol nincs meg a becserkelés élménye, ahol a vad nem vad, nem érdekel.

Bezárva magam mögött a kaput, elindultam az egyik úton az erdőben.

Innen indult az 5 órás túra

Az úton sétálva, egy-kétszáz megtett méter után megláttam a fő etetőt, ahol éppen vaddisznók turkálgattak. Mivel még csak 5 óra után volt néhány perccel, így a fényviszonyok nem voltak kedvezőek az én nem túl fényerős objektívemnek. Gondoltam, mivel az itteni állatok bírják az ember közelségét, talán készíthetek néhány jó képet mindjárt az utam elején, magasabb érzékenységgel, kézben tartva. 

Nagy volt a meglepetés! Ezek a vadak gyakorlatilag ugyanúgy viselkednek, mint a teljesen vadon élő társaik, ahogy az egyik észrevett, azonnal eltűntek a szemem elől.

Hát, ilyen lett az első felvétel

Átgombolva a szituációt, arra jutottam, hogy ha a hajnali mozgást követően elmennek az állatok a rejtekhelyükre, akkor még menet közben kell elcsípnem őket, helyben valahol kár várakoznom. Ezzel el is kezdődött az 5 órás üldözés néhány kép elkészítéséért. Ez már nekem való feladat!

A fő etető mellett elhaladva, megkerülve egy nagy placcot láttam, amin szarvasok legelésztek. Itt láttam az első fehér dámot életemben. Ők meg engem láttak meg és bevonultak az erdőbe.

Na most a disznók után menjek vagy a szarvasok után? Maga a terület nem túl nagy, azt gondolhatnánk, hogy nem veszhet el az ember szeme elől ennyi vad ekkora területen, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű. A nehéz, több, mint 10 kilós felszereléssel (ami gyakorlatilag felesleges volt ebben a helyzetben) próbáltam csendben mozogva, az egyik úton a szarvasok elé kerülni. Sajnos bármerre mentem, leginkább az állatok vettek észre hamarabb a fák között és folyton elinaltak.

Az egyik esetben kb. 150m-re haladtam az erdőben, mikor észrevettem, hogy az erdő előtt elterülő mezőn valószínűleg szarvasok vannak kint. Távcső helyettesítéséül, a maximális nagyítást használva a gépemmel mértem fel, mik azok, mit csinálnak, mennyien vannak. Mit láttam a nézőkében? Engem figyelnek. Pedig tényleg halkan és lassan mozogtam.

Tovább folytatva az utamat, az utolsó órában találkoztam két rendkívül szelíd bikával.

Olyan szelídek voltak, hogy a tempómat gyorsítva sem tudtam lerázni őket, folyton követtek. Ha már volt köztünk 20-30 méter, elkezdtek trappolni és máris utolértek. Na ennek végképp nem örültem, akkora zajt csináltak, hogy zengett az erdő. Végül az idősebb elmaradt és csak a fiatal bika követett.

Végül aztán nem is volt baj, hogy velem maradt. Észrevettem néhány disznót és meglapultam egy fa mögött. A disznók meg észrevették a szarvast, aki leheveredett mellém a fűbe és megnyugodtak. Így készíthettem egy-két közeli vaddisznó portrét. Sajnos a végén szagot fogtak, így az egész banda odébbállt.

Az ötödik óra végére kimerültem, mondhatni kellemesen elfáradtam. Sok képet nem tudtam készíteni, de első tapasztalat-gyűjtésnek abszolút jó volt. Legközelebb annyival kedvezőbb helyzetben leszek, hogy a területet nagyjából megismertem és tudom, mire számíthatok.

Szügyi tónál

Ahogy közelítettem a tóhoz a kocsival, láttam, hogy erős a pára felette, a reggeli nap alig bír áthatolni rajta.
6 óra volt és lenyűgözött a látvány.

A közel 4 órás túrázás-fotózás során sikerült néhány képet csinálni, elsősorban a parton napozó kacsáknak örültem. Csinálhattam volna egy közelit három gémről, ahogy az egyik tó melletti elszáradt fa ágán ülnek, de ahogy kiléptem a bokrok mögül, sajnos előbb vettek észre, így lemaradtam.

Minden túrázás közben igyekszem a növény- és rovar világra is odafigyelni, mindig új arcukat mutatják.

Érdemes a tóhoz kilátogatni még nem horgászként is, szépen ki van a környék takarítva, a tó is tiszta és az élővilága is látványos. 

Nádas világa - a Nagy-tó

A profi fotós bármiről tud jó képet csinálni, az amatőrnek és kezdőnek - mint nekem - olyan helyet kell keresnem, ahol sok az impulzus. 
Erre nincs alkalmasabb hely a környéken, mint a Nagy-tó és környezete.
A tó a nádassal biztosítja a madarak változatosságát, a part menti növényzet a rovarokat, a vízi madarak közelsége a ragadozókat, mint például a róka, valamint a körülölelő rét és mező a szebbnél szebb virágokat.
A fotózás szinte ugyanazt az adrenalin löketet adja, mint a vadászat: a nádas széli bokrokban órákat várni, térdepelni szúnyog-felhőben, hogy a lehető legközelebbről készülhessen egy jó kép. Kézben a kamerával feszülten várni és közben körbe-körbe figyelni a környezetet, a hangokat, honnan várható esemény és mindeközben ügyelni a beállításokra, mert ha jön valami (és ha jön, akkor villámgyorsan jön), akkor a módosítgatásokra nem sok idő van.
Általában RAW-ban fotózok, de tekintve, hogy a Canon EOS 550D nem túl gyors sorozatban és ebben a formátumban alig tud egy pár képet egymás után, ezért ilyen esetekben a JPEG formátumot használom. Ettől gyorsabb nem lesz ugyan, de legalább sok képet lehet ellőni egyhuzamban. Ekkor a fehéregyensúlyt igyekszem pontosan beállítani és nem az automatikára hagyni.
Meg kell jegyeznem, hogy a Sigma 150-500 nem túl erős az autófókusz vonatkozásában, kimondottan idegesítő, hogy az ember lemarad a jobbnál jobb helyzetekről, mert nem bír élesbe állni a gép. Véleményem szerint érdemes - ha van rá mód - inkább nagyobb összeget összerakni egy jobb objektívért (nem kevéssel többet!).
Virágok fotózásánál a legalattomosabb ellenség a szél: egymás után jó néhány napon keresztül voltam különböző helyeken, de egyszerűen hihetetlen, hogy nincs olyan nap, amikor ne fújna. Pedig ha az ember viszonylag nagy mélységélességet akar kevés fényben, például naplementekor, akkor lassabb zársebesség kell  és ez a bemozdulás veszélyével jár szélben.

Gácsér portré

Riadt menekülés

Landolás

Szitakötő a nádas szélén

Róka koma kacsa lesen

Naptól izzó fák

Kócosok

Mező a fényben

Kökörcsin mező

Madárraj sziluett

Portyázik a róka

A képeken látható rókát láttam már korábban. A kocsihoz való gyaloglás közben vettem észre újra és úgy éreztem, útja a már korábban látott hely felé vezet. Ő azonban nem így gondolta és folyamatosan előttem haladt, nem tudtam megközelíteni. Habár a szelem jó volt, de a különböző kis tavak és nádasok miatt nem tudtam elé vágni és a küzdelem vége az lett, hogy észrevett.
Nem fogom ennyiben hagyni, remélem rövid időn belül meg lesz a portréja.

Hugyag - kőkereszt

Legutoljára még télen voltam itt, mikor az út kivételével szinten mindent a víz uralt a környéken.

Akkor a környék nyüzsgött a kacsáktól és más vízi madaraktól, de megközelítésük nem volt egyszerű. Vagy száz métert térden csúszva jutottam el a víz széléig, ahol a következő mozdulatomra kiürült a környék. Gondoltam, meglapulok a fagyos földön, - 2 fokban, egy bokor aljában a hátamon fekve, ölemben a masinámmal. Mondanom sem kell, két óra teljes átfagyás alatt sem tértek vissza, szerencsére megúsztam különösebb betegség nélkül.
Hát, most alaposan megváltozott a helyzet.
A hatalmas vízfelszín eltűnt, helyén mindössze néhány tocsogó maradt.

A kiszáradt terület pedig hasznosításra került, ellepték a legelő szarvasmarhák.

Szerencsére látnivaló így is van mert a tocsogókon azért mindig marad néhány kacsa és a fácánok jelenlétéről is árulkodik rendszeres kakatolásuk. Ahol meg kacsa és fácán van, ott az ellenség is megtelepszik.

Hiába volt a zord idő legutóbb, a téli táj jobban tetszett, mint ez a mostani.