Patakok fotózása - Mátra, Kövecses patak

Húsvétkor szerencsém volt családi körben újra eltöltenem néhány napot Parádóhután, a Mátrában, egy vadászházban.

A vadászház látványos környezetben található: 100-150m-re folyik a Kövecses patak, létrehozva egy látványos szurdokot, a háztól alig 30-40m-re pedig etetők találhatók. Fotós szemmel nézve tehát igen reményekkel teli hétvégének néztem elébe.

Sajnos a télen látható 10-20 egyedes rudlik, kondák (őzek, szarvasok, muflonok és vaddisznók) ilyenkor nem várhatóak, így maradt a patak és környezetének fotózása.

Mivel nem akartam a többiekkel közös programokból kimaradni és egyébként is a legjobb időszakok a hajnal és a koraeste, így először hajnalban mentem el fotózni. Előző este természetesen leellenőriztem a gép működését, beállításait, hogy ne érjen meglepetés fotózás közben. Mivel még nem készítettem ilyen jellegű képeket, így kissé izgatottan vártam a hajnalt: tudtam, hogy a patakba kell állnom és ott felállítanom az állványt, ami a csúszós kövek miatt nem is egyszerű, főleg, hogy az ember nemcsak a saját, de a felszerelésének az épségét is félti.

Hajnalban megtalálva a megfelelő helyet, felállítottam az állványt, rögzítettem rajta a gépet a távkioldóval együtt (ami sajnos egyszer bele is ért a vízbe, de hál Istennek nem ment tönkre). A Tamron objektívet használtam, mert erre van polárszűrőm. Az érzékenységet ISO100-ra állítottam, a rekeszt 11-re illetve 22-re, a zársebességet pedig a gépre hagytam. Igyekeztem olyan képeket készíteni, ahol a patak kövei is látszanak, a kis zubogók pedig selymesek.

A zársebesség egyébként 30 mp körül alakult, de már abszolút nem volt sötét.

A hajnali képek készítése után délután-este újra próbálkoztam a patak másik irányában. A beállítások és körülmények gyakorlatilag ugyanazok voltak, mint reggel.

Viszont, ahogy sötétedett, úgy egyre jobban növelni kellett a záridőt és a 30 mp már nem volt elegendő: a legutolsó képek esetében már a 2 perc is kevésnek bizonyult, de hát a polárszűrő is sok fényt el vesz.

Következő nap délelőtt, teljes napsütésben próbáltam ugyanúgy ISO100-zal, 22-es rekesszel, szürkeszűrő plusz polárszűrő alkalmazásával képeket csinálni, de egy sem sikerült, egyszerűen nagyon zajosak lettek a képek, amit sajnos a mostani tudásommal még nem értek. De ez is azt bizonyítja, hogy a legjobb képek tényleg hajnalban és este, naplementekor készíthetők.

Vanguard Up-Rise 48 fotós táska

Amikor a Canon EOS 550D-t megvettem, akkor egyből vásároltam hozzá táskát is, ami egy Hama fotóstáska volt. Először nem is volt vele problémám, de ahogy nőtt a felszerelésem, úgy egyre kisebbnek tűnt.
Szerencsére megint eljött a születésnapom és az új hobbimnak megfelelően fotós cuccot kaptam a feleségemtől: egy Vanguard Up-Rise 48 fotós táskát.

Ha valaki rákeres az interneten és azt látja, hogy a gyártója kínai, azonnal ódzkodni kezd ellene. Azonban ez nem egy satnya hamisítvány, ez egy jó minőségű táska, méghozzá életgaranciával (mondjuk, ezt még nem tudom, mit jelent). A nagyon jó anyagválasztást, az ötletességet és a gyártási minőséget persze az ár is kifejezi, 30 ezer körül vásárolható meg. Ezeket a jó tulajdonságokat egyébként a TIPA is jutalmazta: a 2010-es év legjobbjának választották ezt a táska családot.

A táska egy jól megtervezett hátizsák, melynek kényelmes a hátrésze és a pántok is. Felvéve a táskát, a két vállpánt felül összekapcsolható, valamint alul is van egy összezárható pánt (vigyázat: el van rejtve a háttámlában, ahol a vállpántok kezdődnek), ezzel igen stabillá és kényelmessé téve a viselőjének. Az alsó pánt összekapcsolása esetén, amennyiben a jobb kezet kibújtatjuk a vállpántból, úgy a táska bal oldalt előre húzható és az oldalsó ajtón keresztül a fényképezőgép kivehető.

Ezzel a módszerrel rendkívül egyszerűen lehet cserélni az objektíveket a táska teljes kinyitása és levétele nélkül. Egyetlen hibája, hogy nagy méretű objektív (pl. egy 500mm-es) napellenzővel együtt nem fér el a rekeszben.

A táska belül nagyon esztétikus, ízlés szerint variálható. Jut hely mindennek: az én teljes felszerelésem, a gép a portrémarkolattal, több objektív - köztük egy 150-500mm-es , vaku, töltő, tisztítóeszközök, szűrők, távirányító, plusz memóriakártya, kézikönyv elfér benne, sőt van egy rekesz hátul latop-nak is (bár ez számomra nem különösebben érdekes).

Legvégül dícsérhető az állványtartó rész is: viszonylag nehéz, profi állvány gömbfejjel teljesen stabilan rögzíthető (4-szeres rögzítés, de mégis gyors kioldás). A táska természetesen rendelkezik eső elleni védelemmel is, mely az egyik oldalsó rekeszben található (rain coat).
Jó választás volt! 

Paskom legelő

Gimnazista koromban voltam először ezen a Dejtár és Ipolyvece között elterülő természetvédelmi területen, még Nagy Imre osztályfőnökömmel, aki ismerten jó természetfotós volt. Így visszagondolva nem volt véletlen, hogy egyszer elvitt minket erre a figyelemreméltóan látványos területre. Emlékszem az egyik tavacskában fürödtünk is, amiben tavirózsák tucatjai voltak.
Ezen a természetvédelmi területen vezet át egy tanösvény, táblákkal segítve az arra járókat, hogy megismerhessék a terület flóráját és faunáját.

A legelőn számtalan kis tó van, melyek vonzzák a vízi madarakat és természetesen a ragadozómadarakat is. Így a tavak között sétálva számtalan madárral találkozhatunk, de a megközelítésük a tavon egy közeli kép erejéig nagyon körülményes és nehéz, mert hihetetlen távolságból észreveszik a közeledőket és hamar továbbállnak.

Ha a gyalogutakról letérünk, figyelni kell a növényzetet, mivel számtalan értékes védett növény honos a legelőn, többek között a fotósok kedvence, a kökörcsin is.

Ugyanitt látható a környék legnagyobb egybefüggő nádasa, leginkább reggel vagy este érdemes a nádas mellett elhelyezkedve a madarak mozgását megfigyelni.

A Paskom van annyira különleges, hogy az év során érdemes többször is a túrázási céljaink közé venni, én sem teszek másképp.  

Violet

Hátul a ház mögötti füvesített (ma már csak gyom tulajdonképpen) részen járva vettem észre egy egészen kis lila virágot, aminek sajnos a nevét sem tudom.

Ez az aprócska virág bámulatosan szép közelről. Sosem gondoltam volna, hogy egy szép fotó kedvéért nem hogy kilométereket, hanem elég csak métereket megtennie az embernek.

Égerláp

Nap, mint nap járok kocsival a 22-es úton és haladok el az égerláp mellett, aminek a szépsége, rejtélyessége, számomra ismeretlensége megkövetelte, hogy egyszer végre elmenjek, megcsodáljam és ha van rá mód, akkor egy-két jó képpel meg is örökítsem.
Az égerláp Kóvár és Ipolyszög között helyezkedik el, a 22-es közút és a vasút határolják. Így két lehetőség maradt: végig lehet menni a vasúti töltésen illetve az út mellett. Elsőre egyik sem hangzik túl jól: mindkét esetben közvetlenül a közlekedő járművek mellett már víz van és a 22-esen ráadásul a forgalom is jelentős, ezért óvatosnak kellett lenni.
Az első alkalommal feleségemmel mentünk ki együtt, az Ipoly-Unió Oktatási Központjánál parkoltunk le az égerláp közelében és onnal indultunk a néhány méterre lévő vasúti töltéshez. Ő szintén fotózott menet közben:

A vasúti töltésen haladva egy helyen találtunk egy ösvényt a lápos belsejébe, majdnem egészen a közútig át lehetett menni keresztben rajta.

Másnap már egyedül indultam útnak, még a sötéttel, hogy hajnali képeket készíthessek az út felől. A parkoló helyet már előzőleg kinéztem, mert nem akartam megállni az út szélén és így jelentősen lezárni az egyik sávot. Beálltam az út túloldalán elterülő rétre, összeszedtem magam (és a felszerelésem), ellenőriztem a beállításokat és elindultam az út szélén. Szerencsére ekkor még gyér a forgalom, de ha jármű közeledett, a biztonság kedvéért mindig lejjebb álltam az árok felé. Ráadásul a szakasz elég hosszú, a legszebb fotók elkészítéséhez rendelkezésre álló idő viszont nem túl sok, úgy számoltam, hogy max. 1 órám lesz, így igyekeznem kellett.

Az idő tényleg nem volt sok, a nap gyorsan emelkedett.

Érdemes megnézni, mert tényleg különleges területünk. A vasút felől valamikor később újra elmegyek fotózni.