2011. április 30., szombat

Égerláp

Nap, mint nap járok kocsival a 22-es úton és haladok el az égerláp mellett, aminek a szépsége, rejtélyessége, számomra ismeretlensége megkövetelte, hogy egyszer végre elmenjek, megcsodáljam és ha van rá mód, akkor egy-két jó képpel meg is örökítsem.
Az égerláp Kóvár és Ipolyszög között helyezkedik el, a 22-es közút és a vasút határolják. Így két lehetőség maradt: végig lehet menni a vasúti töltésen illetve az út mellett. Elsőre egyik sem hangzik túl jól: mindkét esetben közvetlenül a közlekedő járművek mellett már víz van és a 22-esen ráadásul a forgalom is jelentős, ezért óvatosnak kellett lenni.
Az első alkalommal feleségemmel mentünk ki együtt, az Ipoly-Unió Oktatási Központjánál parkoltunk le az égerláp közelében és onnal indultunk a néhány méterre lévő vasúti töltéshez. Ő szintén fotózott menet közben:


A vasúti töltésen haladva egy helyen találtunk egy ösvényt a lápos belsejébe, majdnem egészen a közútig át lehetett menni keresztben rajta.

Másnap már egyedül indultam útnak, még a sötéttel, hogy hajnali képeket készíthessek az út felől. A parkoló helyet már előzőleg kinéztem, mert nem akartam megállni az út szélén és így jelentősen lezárni az egyik sávot. Beálltam az út túloldalán elterülő rétre, összeszedtem magam (és a felszerelésem), ellenőriztem a beállításokat és elindultam az út szélén. Szerencsére ekkor még gyér a forgalom, de ha jármű közeledett, a biztonság kedvéért mindig lejjebb álltam az árok felé. Ráadásul a szakasz elég hosszú, a legszebb fotók elkészítéséhez rendelkezésre álló idő viszont nem túl sok, úgy számoltam, hogy max. 1 órám lesz, így igyekeznem kellett.


Az idő tényleg nem volt sok, a nap gyorsan emelkedett.


Érdemes megnézni, mert tényleg különleges területünk. A vasút felől valamikor később újra elmegyek fotózni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése